Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Akár a modell jelenléte, vagy csak a rá való koncentrálás teszi lehetővé azt, hogy az arc, arc szerkezetének legfőbb, és meghatározó vonásait papírra vessem, s így adjam vissza a személy meghatározó vonásaiból megrajzolt grafikusan ábrázolt arcképet. Mit mond a szem?...a száj, ...a fül,....a ráncok, ....hogy helyezkedik el a haj...a kis tincsek miként símulnak egymáshoz, mind-mind nagyon fontos és alapos megfigyelést igényelnek. Ezáltal az arc egyfajta tükörként szolgál ahoz, hogy az embertársak különféle bevett szokásaira, vagy meghatározó, számukra fontos dolgokra fény derüljön. Az arc, a szem nem hazudik. Minden lelki dolog megjelenik az arcunkon. A Portrék önmagukénrt beszélnek, mert minden ott van bennük, ami az emberi dolgaink színtere. Tükör önmagunknak, s ugyanakkor a külvilág felé is.

 A Holisztikus- jobb agyféltekés rajzolás lényege:

Portré-lány.jpg

Amikor érzelmi stressz hatása alatt vagyunk, nem tudjuk az agy teljes kapacitását kihasználni, mert a bal agyfélteke "pánik üzemmódba" kapcsol, ami az "üss, vagy fuss" reakció néven ismert. Ha az érzelmi stressz állapotából kiszabadulunk, képesek leszünk nyugodtan, és hatékonyan működni,
mivel a bal agyfélteke logikája és a jobb agyfélteke kreativitása akadálytalanul elérhető lesz.
 
Minden ember kreatívnak születik....
Valahol útközben mintha mégis elveszett volna valami. Felnőtté váltunk, s felnőtt korunkra csak halvány emlékezetünkben maradt meg az, hogy valamikor még mi is képesek voltunk arra, hogy leüljünk, s önfeledten alkossunk.
 
Miért van az, hogy az emberek többsége, arra a kérdésre, hogy mennyire tartja magát kreatívnak, az „egyáltalán nem” jobb esetben pedig az „egy kicsit” válaszolják?
Miért nézünk egy művészi alkotásra úgy, hogy: „én erre sosem lennék képes”?
Miért van az, hogy mindenki nagyobb kreativitással szeretné élni az életét, s az csak kevés embernek sikerül?
Ha elszántad magad, az út már egyszerű...egyszerűbb, mint gondolnád...
Az első lépés, hogy megtapasztald… még mindig benned van az a kreativitás, amiről azt hitted, hogy rég elveszett. Valójában ma már sokkal kreatívabb vagy, mint gyermekként, mert rengeteg élettapasztalattal lettél gazdagabb.
Mindössze annyit kell tenned, hogy hagyod a benned élő gyermeket és felnőttet találkozni…
Mindössze annyit kell tenned, hogy hagyod e két részedet együtt játszani…
 
 

A legrövidebb út, hogy meggyőződhess az élő kreativitásodról ez a rajzprogram, ahol megtanulsz „másképpen látni”. Készen állsz egy kicsit játszani, hogy kreativitásod újra feléledjen?

 
A rajztudás titka elsősorban a látás képességében rejlik. Sokan úgy gondolják, ez csupán kézügyesség kérdése, ami valójában nem igaz!
A kézügyességgel megáldott emberek száma sokkal több, mint azoké, akik tudnak rajzolni.
 
 

A rajz nagyon jó a „látás” képességének formálására és fejlesztésére.

Hogyha a látásmódodon alakítasz, akkor a hitrendszered és gondolkodásmódod is változni fog.

A Holisztikus gyógyászat az agy működésének azon elméletén alapul, miszerint a bal és jobb agyfélteke életünk különböző területeit irányítja. Az erőt, energiát, amit a stressz eddig - szinte észrevétlenül - lekötött, most újra szabadon felhasználhatjuk,növekszik a teljesítőképességünk, a kreativitásunk, és az önbizalmunk.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete PortréKépek

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.